A szolnoki bagdetta jelenleg az egyetlen hazai kitenyésztésű dudoros galambfajta. Az orrdudoros galambok csoportjába tartozik, azon belül a bagdetta galambok csoportjába.
Mint ahogy neve is mutatja a Szolnok környéki tenyésztők keltették életre. Az 1920-as években karrierek, postagalambok és dragonok keresztezéséből indultak útjukra bagdettáink a mai formájuk irányába. A történetéről kevés írásos anyaggal rendelkezünk, de ezek is sokat segítenek a visszatekintésben. Hivatalosan 1954-ben jelent meg a leírása a fajtának. A fajta bemutató ankétján is már magukra vonták a figyelmet a feketék az akkori leírások szerint.
A szolnoki bagdetta kiválóan költő és nevelő galamb, többen ezen tulajdonságát kihasználva dajkagalambként tartják. Fénylő, egyszínű tollazata, elegáns megjelenése, finom, mégis erőt sugárzó testalkata és markáns feje kiemeli a galambok sokaságából.
Korábban nagy népszerűségnek örvendett hazájában, aztán a megjelenő divatos külföldi fajták visszaszorították sajnos a tenyésztését. Fajtaklubot 2003-ban hoztak létre tenyésztői. Szintén ebben az évben került be az EE fajta jegyzékébe is. A klub létszáma ugyan nem emelkedett, de a fajtát kedvelők féltve óvják bagdettáikat. 2012-ben képviselte a fajta magát a lipcsei Európa kiállításon is, illetve 2011-ben bemutatásra került Kielcében is néhány egyed. Ez évben pedig a Geflügel Börse adott közre egy három oldalas cikket képekkel illusztrálva.
A bagdettatenyésztők legfőbb célja a fajtát megőrizni eredeti formájában és azt így tovább adni az utókornak. A szolnoki bagdetták legszembetűnőbb tulajdonsága a fénylő, teltszínű tollazat kell, hogy legyen. Elismert színváltozatok a fekete, sárga, vörös, olaj szín, fehér, hamvas, ezüst, világos kék feketszárnyszalaggal és a szalagos barnafakók. Bár léteztek és hazájában még ma is tenyésztik sárga és vörös fakóban is, de ezek a színek nem kerültek elismertetésre. Minden színváltozatnál nagy hangsúlyt kell fektetni a karmok és a csőr színének tisztaságára. A feketéknél engedélyezett a jelzet csőr, de a fekete csőrű galambok nem kívánatosak a tenyésztésben. Másik sarkalatos kérdés a fej, csőr és az orrdudorok kidolgozottsága. Itt hangsúlyt kell fektetni a csőr vastagságára a fej közepestől kissé erősebb szélességére, valamint a csőr-homlokvonal egyenességére. Itt kiemelném az egyenes szót mivel ennek a vonalnak már a fészekhagyásnál egyenesnek kell lennie. Ugyanis azt nem a dudorososdó orrdudornak kell megtöltenie, mert ott már nem a csőrvonala alkotja az egyenest és az orrdudor sem sima felületű. Kerülendő olyan fiatal galambok „kiváló” értékelése is, amelyek ugyan rendelkeznek a már kifejlett 3 éves galamboknak megfelelő csőr vastagsággal, és a csőr homlok vonaluk is töretlen egyenességet mutat, de az orrdudorok felületén hosszirányú barázdák mutatkoznak. Ezek  a barázdák ugyanis arra utalnak, hogy ezen galambok már egyéves korukban dudoros felületű, a fajtaleírásnak nem megfelelő orrdudort növesztenek. A minősítésnek nem csak a pillanatnyi állapotot, de egyúttal a galamb tenyészértékét is tükröznie kell. Habár kitűnően használhatóak műhely galambként, de nem a kiállítások kiváló egyedei. Szintén óvatosan kell bánni azokkal a galambokkal is, amelyek csőr-homlok vonala enyhe domborulatot mutat. Ugyanis a domború sem a fajtaleírásnak megfelelő egyenes vonal. Ez egyben utalhat más fajtákkal kötött korábbi vadházasságra is. Lásd példaként Sándor László egykori szolnoki egyesületi elnök beszámolóját, miszerint már a német díszposták megjelenésekor sokan bekeresztezték azokat a szolnoki bagdettába. Dr Szűcs Lajos már az 1971-ben Szolnokon megrendezett kiállításon bírálva több egyedet kizárt, mert azok magukon viselték a díszposták jegyeit.
Az állás tekintetében a korábbi szolnoki tenyészetekre jellemző volt a kissé alacsony állás is. Így a kissé magasabb állású galambok kitenyésztésére törekedtek. Ma itt is oda kell figyelnünk az egyensúly megtartására, ugyanis előfordulnak olyan magas állású galambok, amelyek már megközelítik a karrierek magasságát.
Azt gondolom, hogy minden tekintetben a finomságra kell helyezni a hangsúlyt, hiszen ha így teszünk, akkor emelhetjük ki galambjaink igazi szépségét, ezzel követve elődeink munkáját.
Megemlíteném végezetül azokat a neveket akik komoly munkát, maradandó értéket hagytak ránk és egyben ezzel sokat tettek a magyar galambtenyésztésért, de sajnos már nem lehetnek itt velünk: Szántó Antal, Debreczeni Sándor, Földi István szolnoki tenyésztők, Csávás Antal  kabai és Suvák György pécsi tenyésztő. Köszönet munkájukért!

Gaál Zoltán
fajtaklub elnök
Üllő, 2013. szeptember 29